#Nyitrai Zsolt




Önmagát csapta be a Fidesz a közpénzen végzett kutatáson, be kellett vetni Orbánt
 

Önmagát csapta be a Fidesz a közpénzen végzett kutatáson, be kellett vetni Orbánt

Nyáron közvélemény-kutatást készíttetett Eger önkormányzata. Elvileg a helyi médiafogyasztásról és városfejlesztésről szólt volna, de sok kérdés a Fidesz helyi támogatottságára vonatkozott és arra, hogy milyen esetben szavaznának az egriek a Fidesz ellen. A kutatási eredményekből akkor úgy tűnhetett, magabiztosan, az országos átlag fölött vezet a kormánypárt, de azóta annyira megváltozott a helyzet, hogy Orbán Viktornak is a helyszínre kellett sietnie.

Tóth Richárd Tóth Richárd
















Végre lezárulhat Malina Hedvig ügye – Magyarországon
 

Végre lezárulhat Malina Hedvig ügye – Magyarországon

Hivatalosan is átvette Magyarország a 2006-ban megvert, majd hamis tanúzással megvádolt volt diáklány, az időközben magyar állampolgárrá lett Zsák Malina Hedvig ügyét Szlovákiától – írta a szlovák igazságügyi minisztérium megerősítésére hivatkozva a pozsonyi Sme.

MTI MTI